Karaffa Gyula versei
A versek, akár a madarak, szabadságból egy darab...

MENÜ

Pócspetri...


Tavasz volt még, mikor otthon jártam,
buján zöldellt a patakparti sás
s csönd volt. Teremtés csöndje. Mintha
elköltöztek volna, annyira más,
kihalt volt az utca, álmos-kelet;
A boltba a friss kenyér, lám még csak
most, délelőtt kilenckor érkezett.
Jobb, hogy nem járt senki sem az úton,
nem jött zavarba, hogy köszönjön rám,
hogy ki lehetek. Tékozló fiú,
ki visszatér, ám örök-idegen;
Kitagadott az elhagyott falu.
Egyesbe a gép, alapjáraton
gördültem végig a faluszélre,
-régen az volt még, erre esküszöm-
Anyámra néztem, sandán és félve,
észre ne vegye, könnyes a szemem.
Itt fekszik Apám. Már ami maradt
belőle, -hisz harminchárom éve-
csontok, képek és néhány mozdulat.
A sort Anyám elvétette megint,
utána szóltam: - Ide, csak ide!-
a sírt a fű szépen körbenőtte;
Virult a gaz, a porzó, a bibe.
Szelíden, hogy Apámnak ne fájjon,
tépkedtem ki a makacs szálakat.
Egy zavart "miatyánkot" elmondva 
locsoltam meg a művirágokat.

 

 

bercel_0481.jpg

 

 

A túlsó part...

" s ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra?"
Nagy László


Negyvenegy év a reményből,
negyvenegy napsütött mező,
negyvenegy kerék a mindenségből,
negyvenegy sínen gördülő,
negyvenegy fütty, szabad a váltó,
negyvenegy kalauz szedi a jegyet,
negyvenegy  vonat, zakatoló;

Negyvenegy éve csak megyek.
*
Rejtem vágyamat szemedbe.
Szeretlek. Másra nem telik.
Fáradt lelkemet fogadd be.
Kapudon zörgök. Nyittatik?

Túlsó part. Mint a reklámok.
Kevés a pénzünk. Nem megyünk.
Mint óriássá nőtt bábok;
Száraz szemünkkel könnyezünk.

Túlsó part. Hón alá mankó.
A padló alatt rág a nyár.
Ki született, mind múlandó?
Vérző ujjamon a halál.
*
Túlsó part;
(mint egy rossz mesében)
csak megyünk,
csak megyünk,
baktatunk.
Észre sem vesszük
a nagy menésben,
hogy
otthon
hagytuk;

Önmagunk.
*
Túlsó part;
lesz-e még Szerelem,
ha véget érnek a mesék?

Lábainkat felsebzi-e majd,
egy-egy partra vetett
verstöredék?

 

 

bercel_0481.jpg

 

 

Talán majd én...

 

nem hagyott rám semmit apám fukar volt halálában pedig hogy szórta mosolyát míg élt hordta haza a banánt a fügét a csokoládét a fekete vonaton még a feleséről is lemondott sokszor meg a pénzes kártyacsatákról csak hogy hozhasson valamit évekig csak jött évekig csak ment közben felnőttünk csendesen egyre hosszabbra nyúlt a gerincem míg az övé egyre csak összement azt sem tudom mit csinált a háborúban hogy ölt-e ő is mert biztosan kellett választania a pillanatok között életben marad vagy elveszi mástól azt sem tudom hogyan szerette anyámat mit mondott kedvest szépet neki hogy udvarolta körül szerelmével s az hogy teljesedett be azt sem tudom mit mondott neki mikor olyan nehezen megszülettünk nővéremmel azt sem tudom büszke volt-e ránk pontosabban azt tudom mert anyám mesélte az egész kocsma ingyen ivott mind a kétszer azt sem tudom mi volt a baja a világgal azt sem tudom vajon lekötözték-e az orvosok mikor lelke itt hagyta azt s átköltözött oda hol az isten is ott iszik az asztaloknál a többiekkel azt sem tudom sokkolták-e az agyát hogy mégiscsak visszatérítsék az irigyek ebbe a materialista szennybe ahol a vágyak nem felfele szállnak ahol a lélek nem része a térnek ahol az ima csak fölösleges agyhiba ahol a morál csak lexikonokban funkcionál.... talán majd én talán majd nekem sikerül...

 

 

bercel_0481.jpg

 

 

Mostanra, tudom...
(Nem akartál nagy sokáig élni.)

Ha élnél, mostan lennél száz éves,
aszott képű, fogatlan kis öreg,
tán szenilis is és nevetséges,
akit mindenki csak magázni mer...
Már ha megszólítják egyáltalán.

Nem csodálom, ha ezt nem akartad!
Mondhatom, épp jókor jött a halál,
mondhatom, éppen a jó időben,
mikor még tisztán megláttál mindent,
mikor még szeretni is akartál,
mikor még nem utáltad az Istent.

Így maradtál mindenki barátja,
lázas tekintetű virággyerek,
maradtál mindenki Attilája,
kit megdobognak ifjúi szívek,
és a véneknek is szól az ének,
mit egykoron papírra vetettél.

(Mint ahogyan minden embernek jár
a meleg nyár is és a hideg tél.)

Mostanra tudom: Menetrend szerint
jött az a vonat az állomásra.

Mert az ember sem az életét, sem
a halálát nem bízhatja másra...

 

 

bercel_0481.jpg

 

 

 

Elfeledett illatok...

 

az iskola után mindig hozzá vitt az utam "gyere csak kisonokám ebédre anyád úgy sincs otthon nincs mit enni nálatok" nagyanyám háza már messziről bólogatott örült ő is hogy újra láthat hogy megtisztelem ósdi küszöbét átlépve már messziről láttam a füstcsíkot az égen ahogy libegett a háztetők felett ki a kemencéből ki a nyitott kéményen  már messziről láttam nagyanyámat mint egy valóságos szobrot ahogy állt a háza kapujában kezét kötényébe rejtve nézett messzire várta az onokákat vagy csak egy jó szót az utcán járóktól várta hogy kivel tehet jót kinek simogathatja meg arcát ő is egy-egy szavával mert ilyen volt az én nagyanyám szerette az embereket mint saját magát szerette az életet még akkor is ha csak puliszka jutott ki neki belőle szerette a gyerekeit még akkor is ha csak havonta vetette az út eléje őket én meg őt szerettem a nagyanyámat szerettem a nádfedeles házat a tökhalmot az udvarán a fecskéi csapongó repkedését a fejem fölött  a tehenek bőgését az istállóban a friss habos tejet szürcsölni az ócska bögréjéből szerettem a napraforgószárból rakott kerítésén átbujkálni a vadregényes kertjébe és szerettem a szagokat az illatokat amiket csak nála érezhettem a pattogó rőzse illatát a kemence előtt állva a sülő friss cipók illatát ahogy a kéményen keresztül szétterült a falu fölött hirdetve hogy itt gazdag ember él hisz kenyeret süt szerettem a szilvalekvárja illatát a nehéz szívós süteményeiben szerettem még az udvar végén halomba rakott trágya nehéz szúrós szagát is meg a  kormot a kéményében meg az avas szalonnája szagát is tán mert olyan messze már vagy azért mert ő volt az én nagyanyám és az volt az én gyerekkorom...

 

 

bercel_0481.jpg

 

 

 

Ha lesz még...

Múlnak az évek.
Ahogy gyérül a hajunk,
elcsöndesedünk, elpuhulunk.
Hol vannak az eszmék, az ideák?
Hol van már a lázadó kisdiák?
A világot akartuk egykor megváltani,
de nincs már kivel és nincs is minek.
Csak csodáljuk az akkori
tiszta, szent gyermeket,
s az akkori szellem álmai?
Mára már szelíd vágyak;
Egy jó leves, nyugalom, csend,
nézni a gyereket, hogy fut, hogy keres,
hogy álmodik életet egy bábba
s hogy készül kilépni a Világba,
az életre, a harcra.
Már ha lesz egyáltalán még harc
és lesz még élet
és lesz még társ
és lesz még.......

 

 

bercel_0481.jpg


 

Ha szerencséd lesz...

sorba kondulnak a harangok
a legnagyobb öt mázsa húsz kiló
te csak nyolcvanhat vagy
a hangod messzebb ér
gondolod te vagy az értékesebb
pedig csak zengő ércz és pengő czimbalom
kifaragva a múlandóságból
az ősrobbanás erejével
fekete lyukká öregedsz majd
beléd zuhan addigi életed
fiad lányaid feleséged
összesűrűsödnek egyetlen ponttá
veled együtt igyál addig egy viszkit
ha szerencséd lesz felrobbanhatsz
s újrakezdheted ezt az álmot

*

ha szerencséd lesz 
nem kell álmodnod tovább
a vállfájás sem kínoz
merevedésed se lesz
az ágy se töri fel derekad
ha szerencséd lesz
meddő vágyaid tovaszállnak
akár a börzsönyvidéki szél
önmagad szerelme se gyötör
tükörképed sem érdekel
ha szerencséd lesz
megtanulsz majd másokat szeretni
vagy csak lófrálni a patakparton
nézni ahogy úszik az életed
ahogy szétrobban a múlandóság

*

ha szerencséd lesz
megtalál egy gyilkos
kést vág a mellkasodba
veled nézi végig
mikor a lelked...
ha szerencséd lesz
megtalálsz valakit
kést vágsz a mellkasába
vele nézed végig
amint a lelke...
ha szerencséd lesz
magad maradsz az utcán
hidd el mindenkinek jobb
ha a kések a fiókban maradnak
mert önmagadhoz sincs jogod

*

ha szerencséd lesz felrobbanhatsz
s újrakezdheted ezt az álmot...

a költő elővette laptopját
s nyomott egy „delete” gombot

 

 

bercel_0481.jpg

Anyám…

 

Elment hát teste is.

Szelleme már előbb,

nem kapott kegyelmet,

se napsütéses őszt.

 

Dolgozott

szinte egész életében,

mégse volt

virág a két kezében,

s ha volt is,

csak csomagolni, másnak,

mert piacra

kellett menni másnap,

vagy kapálni,

hol úrnak, hol elvtársnak.

 

*

 

Láttam Anyám kiterítve,

fekve,

mert egy percre

az Isten elfeledte.

Anya csak egy van,

azt nem szabad elvenni!

Vagy talán így akart

engem is megverni?

 

Mosolyt terített arcára

szemfedőnek,

föntről mosolygott ránk,

nézte a szevedőket,

kiknek a könnye

nem lehet már könnyebb,

mint a göröngy,

amit épp öntöznek.

 

Anya csak egy van!

Nekem nincs már egy se!

Felnőttem.

Itt állok megverve!

 

 

bercel_0481.jpg

 

 

Olyanok…

 

járnak mostanság az eszembe hogy az ember

csak ül csak üldögél nem beszél

oszt egyszerre csak kimond valami igazságot

vagy csak úgy valamit ami eddig nem volt

vagy volt de nem neki és nem így

nem így de eztán már igen

és hogy honnan kitől miért

mert olyan zavaros ha az ember csak ül

csak üldögél nem beszél

oszt egyszer csak kimond valami igazságot

 

de ugyanígy van ez például a találmányokkal is

az ember csak ül csak üldögél nem beszél

oszt egyszerre csak kimond valamit

akár ahogy azt az isten is tette elsőre

aztán megcsinálja elkészíti összerakja

és büszkén néz rá ha működik

ha nem akkor is mert a saját gyermeke

de ez is olyan zavaros ha az ember csak ül

csak üldögél nem beszél

oszt egyszer csak kitalál valamit

 

 

olyanok járnak mostanság az eszembe

hogy mindig csak az igazat kéne

már ha szólunk egyáltalán ebbe a szótlan világba

mikor csak üldögélünk a tévé előtt

csak a valódit kéne de mi lenne velünk

csak a képmutatás vezet a látszat

tán ez a látszat a valóság maga

ahogy álmodjuk az érzéseket az ízeket az illatokat

ha belém szúrnának egy pengét

tán a vérem sem folyna el

 

 

bercel_0481.jpg

 

 

 

Pannoni dombok 2008

 

Ugyanúgy hullong a hó ma is a pannoni tájon,

de tavasszal mandula virágzik a domboldalon.

Talján földről jött világcsavargó telepíttetett

százötven holdon e drága csemegét adó fákból,

s alapozta meg vagyonát szegény magyarok közt.

Pénze odakünnre kerül, „őstermelő ő, adót nem fizet,

de körbeloholja a csürhe, ha belép egy pannoni bálba.

 

 

bercel_0481.jpg

 

 

 

Egy merész mandulafácska

Nézem a tájat. Magyar ugar, mondhatnám magamnak,

ha amott, messze fenn a domboldalon nem látnék

virágba borulva egy merész mandulafácskát.

Óh, Janus, óh te kicsi fácska, óh, te Világ!

Hát semmi sem változik, csak az évek múlanak el?

 

 

bercel_0481.jpg

 

 

Pannónia

 

Magyar tájat magyar ecsettel festeni szép dolog.

Ám, veszélyes is lehet, mert mást lát az a szem,

amelyik otthonát látja, ha szertetekint.

Jómagam is így látom honom, s kedves e látvány,

ha ugar, ha most romos, koszos is tán.

Adjon az Isten erőt s kitartást ahhoz nekünk,

hazánkat felépítni, megtartani sikerüljön úgy,

hogy idegen szemnek is szép legyen Pannónia!

 

 

bercel_0481.jpg

 

Hírek

  • Új anyagok
    2010-05-25 22:48:41

    Talán érdemes ránézni a már itt jártaknak újra a versekre és az Igaz történetekre!

  • Dokk est
    2010-05-07 07:59:56

    Szerintem érdekes és jó hangulatú estet tudhatunk magunk mögött, ami már a 8. volt. Mülléder Mari és Papp Für János volt a beszélgetőtárs, a moderátor Tesch Gábor Ferenc. TGF a tőle megszokott és kimódolt kérdéseket tette fel, így pl. szóba került a műhelymunka, a  morál, az alkotói interakciók, a Dokk versbázisának kánonalkotó szerepe, a verseszményről, az egyéni fejlődésről, a Dokk tükör szerepéről, de a kirepült szerzőkről is sok szó esett.  Mülléder versei csodás gitár és énekhanggal szólaltak meg, de mindhárman fel is olvastunk verseinkből. Jó volt. (Felbukkant az esten JT is, sajnálatomra nem tudtunk szót váltani vele.) Aztán az utcán már felszabadultabban és igazán baráti hangulatban folyt tovább a dirskurzus, kár, hogy el kellett indulnom, így is hajnali negyed egyre értem haza.

  • No akkor!
    2010-05-06 09:43:11

    Felszólításra elindítom a mai napon a honlapot, amin saját verseimet, és rövid prózáimat  adom közre. Igaz, megtalálható vagyok itt-ott, de innentől csak a www.dokk.hu oldalon és itt leszek "fenn".

Szavazás

Olvas manapság verseket?
Igen, rendszeresen.
Nem, csak a képregények érdekelnek.
Asztali nézet